Már tart a mai mozidélután – a jó idő el is csábította a nézőket kirándulóba, akinek mozizhatnékja támad, 4 filmet ajánlunk.
15:45-től a HÁROM TÁNC c. magyar dokumentumfilmet. A Három tánc egész estés dokumentumfilm a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakos fiú diákjainak három generációjáról, akik életben tartanak egy 600 éves műfajt, miközben megküzdenek a családtól való elszakadással, a szigorú elvárásokkal, a fizikai és lelki fájdalommal. A három I., V. és IX. évfolyamos főszereplőn keresztül szeretnénk bemutatni az utat, amelyet a fiatalok az iskolába kerüléstől a balett művésszé válás során bejárnak.
17:15-től HAVEROK HARCA. Kalandra vágysz? Szeretsz idegen emberek házában bujkálni, az ország másik felében dolgozó alakok munkahelyét megostromolni, vagy csak előugrani egy régi barát kertjében a bokorból, amikor ő a legkevésbé számít rád? Nem vagy egyedül. Néhány régi iskolatárs a ballagás napján megfogadta, hogy megőrzi magában a kisgyereket, és a régi haverjainak is segít ugyanebben. Évente egyszer vérre menő fogócska/bújócska veszi számukra kezdetét – ugyanaz, ami valaha az iskolaudvarban, csak most az egész ország a pálya. Vadásznak egymásra, becserkészik és meglepik egymást… mindegy, hogy áldozatuk dolgozik, csajozik, vagy gyereket nevel-e éppen. Játék az egész, de ők nagyon komolyan veszik. Ettől annyira viccesek.
19:00-tól OCEAN’S 8 – AZ ÉVSZÁZAD ÁTVERÉSE. Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott… de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala – amelyen történetesen egy hűtlen expasija (Richard Armitage) is részt vesz. De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szüksége van a tökéletes csapatra, így aztán nekiáll, hogy összeszedje a legjobbakat. Jön a bűn legvonzóbb válogatottja: Lou, Rose, Daphne, Kluger, Nine Ball, Tammy, Amita és Constance. Vagyis Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina.
21:00-tól FÉRFIAK FECSKÉBEN. Eric, a londoni könyvelő egyre kiábrándultabban éli unalmas és örömtelen életét. Egy nap azonban rádöbben: csak akkor lehet újra boldog, ha sikerül visszahódítania feleségét. A megoldáshoz vezető úton váratlanul és szinte akarata ellenére egy férfiakból álló szinkronúszócsapatban találja magát. A milánói világbajnokságra készülő, sokszínű társaság testvérként fogadja be Ericet, és miközben a „piramis” és „virág” figurákat gyakorolják edzőjük, a tűzrőlpattant Susan vezetésével, együtt segítik új barátjukat a boldogság felé vezető úton.
SZÁMÍTUNK RÁD!