-
A mozijegy lefoglalásával és/vagy megvásárlásával a mozilátogató tudomásul veszi és elfogadja a jelen házirendben foglaltakat.
-
A 10’S MOZI házirendjének legalább egy példánya a mozi területén bárki által látható helyen kifüggesztésre kerül, illetve az aktuális házirend a mozi közösségi oldalán is megtalálható.
-
Minden, a házirendben nem tárgyalt jogi vonatkozással kapcsolatban a magyarországi törvényeket és a magyarországi hatóságok döntéseit tartjuk irányadónak.
-
A nem a mozi tulajdonában lévő, vagy nem a mozi által megrendelt médiafelületen közölt műsor helyességéért, vagy nem a mozitól származó bármilyen esetlegesen valótlan, pontatlan vagy téves információk által okozott kellemetlenségért vagy kárért a mozi nem vállal felelősséget.
-
Valamennyi program, design, szöveg, képi elrendezés, illusztráció, hang, videó, film, műalkotás szerzői jog alatt áll, ennek rögzítése, másolása, módosítása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos.
-
A filmekben, előzetesekben és reklámokban elhangzó és látható tartalomért a mozi nem vállal felelősséget, ebből eredendő kárt nem térít meg, nem vonható felelősségre semmilyen kárért vagy veszteségért. A feltüntetett kezdési időpont, nem a film kezdési időpontját jelenti, mert a mozi a filmek előtt reklámokat, előzeteseket vetít.
-
A mozi szolgáltatásait minden látogató saját felelősségére veheti igénybe.
-
A látogatók teljes mértékben felelősséget vállalnak az általuk kísért gyermekekért, a gyermekek időbeni tájékoztatásáért a mozi házirendjéről és annak betartásáért.
-
A moziteremebe kizárólag az adott vetítésre érvényes mozijeggyel, legkorábban az előadás kezdete előtt 10 perccel lehet bemenni.
-
Közösségi mozi: A 10’S MOZI a közönségért van. Nem multi üzemelteti, ha vigyázunk rá, sokáig ilyen szép maradhat!Mit vihetünk be a vetítésre?A büfében vásárolt italt (nem poharas) és pattogatott kukoricát. Minden mást kérünk szépen a büfében fogyasztani előadás előtt vagy után 🙂
-
…ha mégis kiömlik valami… Emberek vagyunk, előfordulhat. Szóljunk a mozi munkatársainak vagy a pénztárosnak – nem muszáj benne toporogni 🙂
-
A kuka velünk van! Ha a szemetet a gyűjtőbe dobjuk, mosolyog a mozigépész és időben tudja kezdeni a következő filmet.
-
3D szemüveg a valódi térhatásért. A 3D-s filmekhez kiváló minőségű szemüveget adunk – nem örökbe, az előadás végén kérjük visszaadni a következő vetítésre is kell.
TILOS!
A moziteremben szigorúan tilos kép- és hangrögzítő eszközök használata!
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A filmek, műsorok távolról érkeznek hozzánk. Bármi előfordulhat.
A 10’S Mozi területére a közbiztonságra veszélyes és/vagy a többi látogató szórakozását és komfortérzetét zavaró tárgyat bevinni tilos.
A mozi fenntartja magának a jogot, hogy adott szituációtól függően döntse el, mely tárgyak tartoznak ebbe a körbe.
A mozi területéről a rendbontó, a többi látogató szórakozását bármilyen módon zavaró (pl. mobiltelefon használata az előadások alatt) látogatókat a mozi személyzetének jogában áll eltávolítani. Ebben az esetben a jegyvétel árát nem köteles a mozi megtéríteni.
A mozi tulajdonát rongáló, eltulajdonító vagy érvényes jeggyel nem rendelkező személyek ellen a mozi – a kárértéktől függetlenül – rendőrségi feljelentést tesz.
A moziban a Magyarországon hatályos, a szerzői jogokra vonatkozó törvényeket megsértő látogatókat a mozi személyzete a mozi területéről eltávolítja, ellenük a mozi rendőrségi feljelentést tesz.
A mozi területére bevitt értéktárgyakért a mozi felelősséget nem vállal.
A mozi területe biztonsági kamerarendszerrel van ellátva, melynek képét a mozi megőrizheti és rögzítheti. Ezen felvételeket a mozi saját tulajdona védelmében, károkozás igazolására felhasználhatja, magánszemélynek kiadni, illetve megmutatni viszont csak hatósági eljárás keretén belül hivatalos szerv felszólításának eleget téve köteles.
A mozi területén tilos a dohányzás és a nyílt láng használata (kivéve az erre kijelölt helyen).
Mozi területére tűzveszélyes anyagot bevinni szigorúan tilos.
18 éven aluliakat alkohol tartalmú termékkel nem szolgálunk ki.
Kutyát, illetve egyéb állatot a mozi területére behozni tilos. Kivételt képez a vakvezető kutya.
A mozitermekben tilos álarcok és fegyverutánzatok viselése. Továbbá tilos olyan öltözék viselése, amely más nézőkben félelmet kelt.
Probléma vagy panasz esetén azt azonnal a helyszínen jelezze a mozivezetőnek a mozi személyzet segítségével.
SZÁMÍTUNK RÁD!