magyar koncertfilm (MüPA HD) 104 perc
július 9-én 21:30-kor
16-án 21:30-kor
jó idő esetén a mozi kisudvarán “kertmozizunk” (rossz idő esetén a klimatizált moziteremben) – a vetítés ingyenes!!!
A 30Y zenekar immár ötödik alkalommal ad koncertet a Müpában. Volt, hogy csak kevés vendéget hívtak, de 2013-ban az is megtörtént, hogy a fellépők száma elérte a huszonegyet. Az idei előadás kocsmakoncert lesz. Hallottál már 30Y dalt borospoharakon vagy cefréshordón? Ezen az estén talált tárgyak is szerephez jutnak, többek közt a perepelocska. Ha nem tudod, mi az, a koncerten majd kiderül.
A 30Y Szentimentáléja különálló repertoár: ezeken a koncerteken ez a dalfolyam volt eddig a meghatározó. A zenekar ezúttal eddigi tizenöt évének egészéből válogat, nem csupán azokból a dalokból, amelyeket eleve akusztikus hangszerekre írtak. Idén is lesz vendégük, a Honvéd Férfikar, valamint az est közönsége: időnként ugyanis nem csupán a zenekar dolga lesz a zenélés, hanem a közönségé is. Éppen ezért aki furcsa jelekkel teleírt papírlapot talál a székén, semmiképp se hajítsa el! Inkább készüljön arra, hogy ő is a koncert fellépő művésze lesz: rajta is áll vagy bukik az este sikere. A zenészek olykor borospohárral a kezükben kényelmesen hátradőlnek, hogy meghallgassák közönségük bizonyára nagyszerű előadását. De ne rémülj meg, azért az együttes is zenél majd: játszik filmzenét, Grieg-négykezest, és persze 30Y-dalokat.
https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/30y-kocsmakoncert-2015-12-29_20-00-bbnh
SZÁMÍTUNK RÁD!