EZ A CSÜTÖRTÖK A MŰVÉSZFILMEKÉ


Ez most olyan olvasós lesz 🙂
Július 11-én csütörtökön 14:45-kor indítjuk a mozigépet. Elsőként a FÁJDALOM ÉS DICSŐSÉG c. spanyol filmet pörgetjük a vetítőben. Salvador Mallo filmrendező élete alkonyán visszatekint a maga mögött hagyott évekre. Gyermekkora a hatvanas években, családja kivándorlása egy jobb élet reményében és a letelepedés egy spanyol faluban, az első vágyakozások és az első már felnőttkori szerelem a pezsgő Madridban a nyolcvanas években, a szakítás fájdalma, miközben továbbra is szétfeszítik a heves érzelmek, ahogy az írást kezdi el alkalmazni terápiaként, hogy felejtsen, ahogy felfedezi a mozi varázsát, és az üresség, az a végtelen üresség, amely meggátolja, hogy továbbra is filmeket készítsen. A “Fájdalom és dicsőség” az alkotásról szól, hogy milyen nehéz is elválasztani azt a magánélettől, s a szenvedélyről, amely értelmet ad az életnek és reményt. Salvador rádöbben, hogy égető szüksége van rá, hogy felidézze a múltját és ebben az elbeszélésben találja meg a megváltást. Pedro Almodóvar megannyi kín és dicsőség után karrierje egyfajta összegzéséhez érkezett. Legalábbis erre utal, hogy legújabb filmjének főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, hogy alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. A spanyol kultrendező ehhez olyan világsztárokkal dolgozik együtt ismét, akik már első filmjei sikerénél is mellette álltak: Antonio Banderas és Penelopé Cruz…
16:45-kor az ÉTER c. lengyel-ukrán-litván-olasz-magyar történelmi filmet adjuk. A 20. század elején, a világháború árnyékában egy lengyel orvos mániákusan kísérletezik az éterrel, a kvintesszenciával, ami megfosztja pácienseit szabad akaratuktól, tudatuktól, ugyanakkor teljesen megszünteti fájdalomérzetüket. Amikor egy fiatal nő belehal egy kudarcos kísérletébe, halálra ítélik, és a bitófától csak az utolsó pillanatban menekül meg. Az orvos a Monarchia hadseregében találja magát, ahol parancsnoka jóváhagyásával katonaorvosként folytatja a kísérletezést, minden morális gátlás nélkül manipulálva az embereket. Az Éter a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének újragondolása…
18:45-től CLAIRE DARLING UTOLSÓ HÚZÁSA c. francia film következik. A nyár első napján Claire Darling (Catherine Deneuve) arra ébred, hogy valószínűleg ez lesz élete utolsó napja, ezért úgy dönt, megszabadul földi javaitól. A szomszédok és járókelők harcolnak a nevetségesen alul értékelt régiségekért, melyeknek minden darabjában Claire Darling különös élete tükröződik. Gyermekkori barátja figyelmeztetésére Claire Darling 20 éve nem látott lánya (Chiara Mastroianni) is hazatér, hogy megállítsa a garázsvásárt és feltárja anyja különös döntésének valódi okát…
Estére 20:30-ra a ROCKETMAN-t tettük. A ROCKETMAN egy nagyszabású zenés fantázia Elton John áttörést hozó éveinek hihetetlen emberi történetéről. A film azt a fantasztikus átalakulást követi nyomon, ahogyan a félénk zongorista csodagyerek Reginald Dwightból világszerte ismert szupersztár lesz Elton John néven. Az inspiráló történet – mely Elton legkedveltebb dalaira van felfűzve, a főszereplő Taron Egerton előadásában – nyomon követi a kisvárosi srácot azon az úton, melynek során a popkultúra egyik legikonikusabb figurájává nőtte ki magát. A filmben Jamie Bell alakítja Elton állandó szövegíróját és szerzőtársát, Bernie Taupint, Richard Madden játssza Elton első menedzserét, John Reidet, Bryce Dallas Howard pedig Elton anyját, Sheila Farebrothert testesíti meg. A film utoljára kerül nálunk a mozivászonra.
A többit már ismeritek, foglalás-információ telefonon – +36-31-783-6668, szeretettel várunk Benneteket!

SZÁMÍTUNK RÁD!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s