EGY ORSZÁG, EGY KIRÁLY


/Un peuple et son roi / One Nation, One King/


feliratos francia-belga dráma,
121 perc


június 6-án 14:15-kor
13-án 14:30-kor
július 4-én 20:15-kor



A francia történelem egyik legturbulensebb időszaka kezdődött 1789-ben. Július 14-én a feldühödött tömeg elfoglalta a hírhedt börtönt, a Bastille-t, s ezzel kezdetét vette a francia forradalom. Az események pedig utóbb elsöpörték az uralkodót, XVI. Lajos királyt is. Az Egy ország, egy király a történelem nagyszabású megidézésére törekszik, a forradalom eseményeit 1789-93 között követi nyomon, és a forradalmárok szemszögéből mutatja be a történéseket. A történelmi figurák, mint Robespierre, Marat, Danton, Saint-Just éppúgy megjelennek a filmben, mint a szenvedély és szerelem, a forradalom látványos összecsapásai, valamint a politikai intrika. Az Egy ország, egy király nagy költségvetésű történelmi film, amelynek világpremierje a világ legrégebbi filmfesztiválján, Velencében volt. Az alkotás az ’A’ kategóriás filmfesztivál hivatalos programjában szerepelt. A rendező Pierre Schoeller előző filmje, az Államérdekből Cannes-ban versenyzett és elnyerte a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját. Az Egy ország, egy király a nagyszabású francia történelmi filmek legjobb hagyományait követi. A film főbb szerepeiben olyan, nemzetközileg is jegyzett és elismert színészek szerepelnek, mint a kétszeres César-díjas Adéle Haenel (120 dobbanás percenként, Eközben Párizsban, Az ismeretlen lány), a César-díjas Louis Garrel (Ismael szellemei, Az én szerelmem) és a kétszeres César-díjas Gaspard Ulliel (Hosszú jegyesség, Hannibal ébredése, Párizs, szeretlek!, Saint Laurent). | Bemutató dátuma: 2019. február 28. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

SZÁMÍTUNK RÁD!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s