A JELENÉS


A jelenés
/L’Apparition/


feliratos francia filmdráma, 144 perc

szeptember 3-án 18:00
4-én 20:00
5-én 17:30

Egy oknyomozó újságírót a Vatikán egy különleges feladattal bíz meg. Újságírói objektivitása és oknyomozó képessége miatt felkérik, hogy vegyen részt egy vallásos jelenést vizsgáló bizottság munkájában. Egy kis dél-francia faluban egy 18 éves lány azt állítja, Szűz Mária jelent meg számára. A jelenés után a falu valóságos turisztikai attrakcióvá vált, ahova a világ minden pontjáról érkeznek a zarándokok, hogy személyesen tapasztalják meg a csodát. Az újságíró feladata, hogy kiderítse, a jelenés valódi, vagy az egészet csak a tinédzser találta ki. Xavier Giannoli napjaink egyik francia sikerrendezője, aki az elmúlt években olyan filmeket jegyzett, mint a Marguerite – A tökéletlen hang, a Superstar és az Amikor énekes voltam. Legújabb filmjének főszereplője az a Vincent Lindon, aki a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban a legjobb színész díját nyerte meg a Mennyit ér egy ember? című dráma főszerepéért. Lindon olyan közelmúltbeli francia filmsikerekben is szerepelt, mint a Rodin: Az alkotó, vagy az Egy szobalány naplója. Lindon mellett többek között Elina Löwnsohn (Schindler listája, Hosszú jegyesség, Flört) és Anatole Taubman (Elrabolva, A Quantum csendje, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló) játssza A jelenés főbb szerepeit. | Bemutató dátuma: 2018. augusztus 30. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

SZÁMÍTUNK RÁD!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s