JÚLIUS 5 – MONDUNK CSÜTÖRTÖKÖT :-)


Nézzük a filmeket, 14:45-től a GOMBOS JIM ÉS LUKÁCS, A MASINISZTA c. német ifjúsági filmet vetítjük. Gyöngyélet Földje a világ egyik legcsodálatosabb szigetországa. Békességben élnek itt az emberek, már az a néhány, aki elfér rajta. Gyöngyélet Földje ugyanis olyan kicsi, hogy királyának, Háromnegyedtizenkettedik Alfonznak nagy gondot okoz az esetleges túlnépesedés. Egy napon egy fekete bőrű kisfiú érkezik a szigetre, s ezzel a lakosok száma az eddigi négyről ötre emelkedik! Bonyodalmak sora veszi kezdetét, végül Lukács, a masiniszta hű mozdonyával, Emmával és kis barátjával, a Gombos Jimnek elkeresztelt kisfiúval elhagyja a szigetet, hogy életük kalandja vegye kezdetét….
16:45-kor a HÁROM TÁNC c. magyar dokumentumfilmmel folytatjuk. A Három tánc egész estés dokumentumfilm a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakos fiú diákjainak három generációjáról, akik életben tartanak egy 600 éves műfajt, miközben megküzdenek a családtól való elszakadással, a szigorú elvárásokkal, a fizikai és lelki fájdalommal. A három I., V. és IX. évfolyamos főszereplőn keresztül szeretnénk bemutatni az utat, amelyet a fiatalok az iskolába kerüléstől a balett művésszé válás során bejárnak…
18:15-től a SZÖRNYEK ÉS SZERELMEK c. olasz filmet vetítjük. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három szomszédos királyság…Longtrellis Királynője (Salma Hayek) mindennél jobban vágyik egy gyermekre, semmilyen áldozattól nem riad vissza ennek érdekében – amikor pedig mágusok tanácsát követve, sötét körülmények között kap egyet, teljesen kisajátítja. Mindeközben Highhills nem túl éles elméjű királya (Toby Jones) kizárólag azzal van elfoglalva, hogy házi kedvencként egy méteresre hízott bolhát nevelget, s megfeledkezik felnőtt lánya boldogságáról, akit egy balul elsült lovagi torna után egy erőszakos ogréhoz kénytelen feleségül adni. Végül Strongcliff királyság élveteg és nőcsábász ura (Vincent Cassel) csodás énekhangja alapján beleszeret egy öregasszonyba – az idős nő pedig egyre szörnyűbb játszmákba megy bele, hogy akár varázslat árán, de fenntartsa a fiatalság és kívánatosság látszatát. Víziszörnyek és ogrék, királyok és királynék, mágusok és kurtizánok gyűlnek össze a Gomorra és a Reality című filmjével is Cannes-i Nagydíjat nyert Matteo Garrone sajátos hangulatú fantasy-horrorjában, amelyben a tündérmesék legsötétebb oldalát ismerhetjük meg olyan látványvilággal és szereplőgárdával, amit bármelyik hollywoodi produkció is megirigyelhetne. A szürreális fantáziabirodalomban játszódó, bizarr karakterekkel és drámai fordulatokkal teli cselekmény a 17. századi történetíró, Giambattista Basile Pentameron című „mesekönyvének” három történetét szövi egybe, amelyeket között az emberi gyarlóság és a bűnös szenvedélyek adják a kapcsolódási pontot. A Cannes-ban Arany Pálmára jelölt, hét David Di Donatello-díjjal (az „olasz Oscar”) és tíznél is több további fesztiváldíjjal elismert alkotás május 31-től látható a hazai mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal…
Estére 20:30-ra a GENEZIS c. magyar drámát tettük. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában. A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek – az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség – mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre, egy új életre.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

SZÁMÍTUNK RÁD!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s