A KETTŐ, A HÁROM ÉS A NÉGY :-)


Februárba már ma csütörtökön belefutottunk Az igazi csodával és A Viszkissel – mindkét filmet műsorra vesszük még természetesen, mégis a java a péntek-szombat-vasárnap most következik. Gyakorlatilag csak olyan filmet töltöttünk a gépbe amelyek valamilyen filmes díj várományosai vagy már nyertek is díjat.
Új filmekkel jelentkezünk: KICSINYÍTÉS, VISZLÁT CHRISTOPHER ROBIN, A LEGSÖTÉTEBB ÓRA és vasárnap két vetítéssel a nagy visszatérő, az Oscar-díjra jelölt magyar film a TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL. Visszatérő lesz még a bájos COCO c.rajzfilm is.
Aki a rekeszizmait szeretné megmozgatni: MEGJÖTT APUCI 2., aki egy komolyabb krimire vágyik ELIT JÁTSZMA csodálatos női főszereplővel – aki pedig szombat este szerelmes filmre vágyik annak a PARÁZS A SZÍVNEK c. ízig-vérig magyar filmet javalljuk Szabó Erika főszereplésével.
A filmekre még szabadon foglalhattok, válogassatok kedvetekre. A vasárnapi 17:00-ás TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL c. alkotásra már csak 2 db szabad helyünk van 🙂 azonban ne csüggedjetek, a 19:15-ös vetítésre még foglalhattok. A filmet még játsszuk, a további időpontokkal vasárnap után köszönök Nálatok 🙂
Szeretettel várunk Benneteket – pénteken 13:00-tól nyitjuk a mozit és a foglalóst az 505-376-os telefonon.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

SZÁMÍTUNK RÁD!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s