Mi ez a cirkusz?


miezacirkusz_01

Február 9-én 17:15
14-én 15:00
március 2-án 15:15
15-én 16:30

Február 2-ától látható a hazai mozikban a különleges műfajú, a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című mozifilm, amely egyedülálló bepillantást ad hat fiatal artista és világhírnév küszöbén álló magyar újcirkusz társulatuk, a Recirquel életébe, valamint egy előadás születésébe. A több mint három éven át készült egész estés film sajátos nézőpontból, úgy mutatja be a levegő ifjú hőseit, ahogy egyébként sosem láthatjuk őket. Megtudhatjuk, hogy a közönséget ámulatba ejtő artisták, a lélegzetelállító produkciók szuperhősei a hétköznapokban valójában ugyanolyanok, mint mi: félelmeik vannak, fájdalmak gyötrik őket és szeretnek álmodni – például egy saját, mesebeli cirkuszról. A fiatalok félelmeit és vágyait rendhagyó helyszíneken, ipari kikötőben, romkocsmában, gyárnegyedben vagy éppen egy száz éves ház tetején forgatott, játékfilmes igényű, fikciós jelenetekben dolgozták fel a film alkotói.
A 2012-ben, Vági Bence művészeti vezető által alapított Recirquel, az első magyar újcirkusz társulat, amely reményt és kiemelkedési lehetőséget jelent a fiatal artistáknak. A társulat, amelynek négy egész estés előadását évek óta telt ház mellett játsszák a budapesti MÜPÁ-ban, a közelmúltban világszerte nagy visszhangot keltő sikereket ért el. Párizs Éjjel című darabjukat több mint 18 ezer néző látta tavaly Franciaországban, 2016 októberében pedig a Recirquel nyithatta meg a világhírű Cirque du Soleil montreáli kőszínházának évadját. A társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője, produkcióit Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig már több mint 150 ezren láttak világszerte.
A film rendezője Halász Glória, a váci börtönszínházról készült Vasfüggöny és a Balogh László bohócdoktorról szóló Dr. Lala című filmek alkotója, utóbbival elnyerte a horvátországi Opuzen Film Festival, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és az Országos Független Film Fesztivál dokumentumfilmes fődíját.
A társrendező Tiszeker Dániel, aki nemrég a #Sohavégetnemérős című Wellhello-mozifilmmel hívta fel magára a figyelmet, az operatőr Pataki Ádám, aki A lovasíjász és a #Sohavégetnemérős című filmek képi világát is jegyezte, a film zeneszerzője Sárik Péter.
A Mi ez a cirkusz? a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, a Filmfabriq és a Fanatics Film gyártásában, a VisionTeam koprodukciójában.

jegyarak_2d_02

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Reklámok

SZÁMÍTUNK RÁD!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s